Rólunk

Cégvezetés

Dobrocsi Tamás és Dobrocsi Beáta, nem csupán alapító tulajdonosok, hanem a cég mérnöki és pénzügyi területeinek vezetői is. Együttes tapasztalatuk és elkötelezettségük révén határozott elképzeléssel rendelkeznek arról, hogy milyen céget is szeretnének építeni. Büszkén mondhatjuk, hogy mindkét vezetőnk széleskörű vezetői tapasztalattal rendelkezik korábbi tapasztalatiakból fakadóan. A Create Value Kft. nem csupán a jelenlegi kihívásoknak tud megfelelni, de képes előretekinteni is, köszönhetően vezetőink hatékony iránymutatásának.

Összesen több mint 30 év tapasztalattal rendelkeznek a városi közlekedés tervezésében és fejlesztésében, valódi szakértőknek számítanak ezen a területen. A jelenlegi csapatunk sokszínűsége tükrözi azt az értékrendet, amely szerint fontos számukra a friss szemlélet, a lelkesedés és az innovatív ötletek. A kollégákkal való együttműködésük révén szeretnék nemcsak átadni tudásukat, hanem inspirálni és támogatni őket az egyre fejlődő szakmai úton.  Az új technológiák beépítése mindig is kulcsfontosságú volt a vállalat fejlődése szempontjából. Céljuk mindig is az volt, hogy lépést tartsanak az innovációval, hogy a legjobb szolgáltatást nyújtsák ügyfeleiknek, és hogy csapatuk mindig a lehető legjobban felkészült legyen a változó piaci kihívásokra.  Büszkén és elkötelezetten dolgoznak azon, hogy vállalatuk továbbra is kiemelkedő eredményeket érjen el. A Create Value Kft. nem csupán egy mérnökiroda, hanem egy szakmai műhely, egy alkotó tér.

Legfontosabb mérföldköveink

Dolgozzunk együtt!

Várjuk az új kollégák jelentkezését, folyamatosan bővítjük csapatunkat!
Legyél Te is dinamikusan fejlődő vállalatunk része!

ÚTTERVEZŐ- ÉS KÖZLEKEDÉSMÉRNÖK MUNKATÁRS POZÍCIÓ

Feladatok:

  • Útépítési/útfelújítási engedélyezési, kiviteli tervek készítése (városi és külterületi utak egyaránt)
  • Kapcsolattartás a szakági tervezőkkel, kivitelezőkkel, megbízóval

Elvárások:

  • Befejezett okleveles építőmérnöki/közlekedésmérnöki végzettség (MSC, vagy BSC; közlekedési, infrastruktúra szakirány előnyt jelent)
  • AutoCAD, Civil 3D program ismerete

Előnyt jelent:

  • Tervezői jogosultság
  • Úttervezésben szerzett tapasztalat

Elvárások:

  • a
  • b
  • c
  • d

Elvárások:

  • a
  • b
  • c
  • d

Elvárások:

  • a
  • b
  • c
  • d

Elvárások:

  • a
  • b
  • c
  • d

GYAKORNOKI POZÍCIÓK

Várjuk a fent megjelölt területeken egyetemi hallgatók jelentkezését is gyakornoki pozícióba. 

Amit kínálunk:

Stabil, megbízható
munkahely

Nálunk hosszútávra tervezhetsz, hiszen mi is arra tervezünk veled.

Szakmai fejlődési
lehetőség

Támogató közeg, ahol nyitottak vagyunk az új ötletekre és kihívásokra.

Családbarát
munkahely

Home office lehetőség, rugalmasan beosztható munkaidő, valamint gyermekbarát iroda.

Versenyképes
jövedelem

Munkábajárási támogatás, cafeteriarendszer és magánegészségügyi biztosítás.

Nemcsak alkalmazottakat, hanem partnereket is keresünk, akikkel közösen tudnánk még hatékonyabban szolgálni ügyfeleinket.

A megkereséseket alábbi elérhetőségeink valamelyikén várjuk az érdeklődőktől: